Mikor nem tudni, kinek mit jelentek! (-e)?

Elgondolkodtató eset történt, ami által döbbenet van bennem. Még be volt kapcsolva az msn, mivel nemrég hagytuk mára abba a beszélgetést az újdonsült ismerősömmel, akiről már most tudom, hogy nem az lesz az, aki kell nekem. Nem volt kedvem másokkal társalogni, ezért rejtve voltam. És mikor kijöttem a fürdőből várt egy üzenet. Az előzőtől. Hogy nagyon hiányzok neki, hol vagyok? Többször is keresett, de nem vagyok sehol...nézem értetlenül, és látom most írta néhány perce. Hirtelen meggondolásból írtam neki, hogy itt vagyok, ha beszélgetni akar velem, most megteheti. Nem jött válasz, így arra gondoltam, hogy már nincs a gépnél. De aztán mégis írt, hogy: ki vagyok? Hümm??? Nem értettem és el futott a méreg is, mit szórakozik velem... nos kiderült, hogy nem is Ő van a gépnél, hanem a fia...állítólag. Apja már alszik és most belenézett a dolgaiba, amit ne áruljak el neki. És tudja ki vagyok, mert az én fotóm van a monitoron..és, hogy nem sokára jönnek hozzám látogatóba...tessék???

Hát, kérem szépen szó szerint leesett az állam....még váltottunk néhány mondatot, aztán elbúcsúztam tőle. És Ő hogy búcsúzott el? Na hogy? Örülök, hogy beszélgethettem veled anyuci...

És most a döbbenettől nem tudom mit gondoljak....

Mikor valamennyire magamhoz térek végig gondolom az egészet az elejétől a végéig. Arra jutok, hogy nem egészen én vagyok a hibás. Mert azért megfordult a fejemben többször is, hogy én nem csinálok valamit jól, ami miatt így van vele kapcsolatban minden, ahogy van. Nem vagyok abban biztos, hogy az állítólagos fiával beszélgettem nem régiben. De, hát ehh... hagyjam már a francba, hát mit akarok én? Nem megalkudni! Nem szabad folytatnom ezt a idiótaságot, már csak azért is annak érzem, mert saját magam teremtem meg azáltal, hogy kényszert érzek rá, hogy még mindig foglalkozzak vele.

...írtam neki egy levelet, amiben közöltem vele, hogy szerintem nem kell nekünk ezt folytatni, mert úgy érzem valamit titkol előlem, becsap és én ebből köszönöm szépen nem kérek, nem erre vágyok. …

..másnap kaptam tőle választ, hogy ne hagyjam el..nem válaszoltam neki. Ez már abszurd. De este láttam, hogy fent van az egyik csevegő oldalon és éppen vigasztalják, mert átvágta egy szélhámosnő...

Nem tudom pontosan mi motivál, hogy még mindig foglalkozom vele. Talán a sértettség, a csalódás, mert reményt tápláltam, nagyon akartam, hogy végre szeretet vegyen körül? Mindenesetre írtam neki még egy levelet, hasonlót, mint az előző, de ezt úgy írtam alá, hogy minden jót: a szélhámosnő.

Tudom gyerekes, de valamiféle elég tétel futott át rajtam, mikor leírtam ezt a szót, amit Ő használt rám. Mert biztos rólam volt szó, mikor panaszkodott másoknak.

Elküldtem és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy vége. Már nem bánt, már nem zavar, írjon, ha akar, majd előbb- utóbb ráun. Én már végleg búcsút mondtam neki. És így is lett...

Mivel nem válaszolok az üzeneteire, olyat tett, amit még eddig soha. Barátosnőméknél voltam éppen, mikor megszólalt a telefonom. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ki hívott. Hát Ő! Barátnőm szótlanul bámult, hogy felveszem e. Ő már előbb átlátott az egészen, mint ahogy én. És időbe tellett nekem, hogy be is ismerjem magamnak, hogy be lettem csapva. Csak bámultam a kijelzőre, ami kiírta a nevét, és nem éreztem semmit. Aztán le is fordítottam a telefont és tovább cseverésztem barátnőmmel. Tanulságos volt ez az eset, és nagyon igaz az a mondás, hogy „messziről jött ember azt mond, amit akar”. De most már nem bánom, hogy ilyen is történt velem, mert ez arra sarkall, hogy legyek hű és kitartó az elképzeléseimhez. Szeretetéhség ide, szeretetéhség oda.