Na,
szóval párkeresésem néhány hónapja alatt a második randira
készülök. Méghozzá avval a sráccal, kivel legutóbb
megismerkedtem. Fotó és hang alapján szimpatikus a gyerek, de már
most tudom, hogy nem Ő az, aki kell nekem. És, hogy mégis miért
randizok vele? Hát, azt én is szeretném tudni. Szinte mindennap
beszélünk, sokszor telefonon is, nagyon oda van értem és én is
jól érzem magam. És Pestről jön le jövő hétvégén a
barátaihoz hozzám nem messze eső településre, így megbeszéltük,
hogy akár össze is futhatnánk, aztán meglátjuk mi lesz belőle.
Igyekszem tartózkodó lenni, mondtam is neki, hogy nem akarom
áltatni, nem ígérhetek semmit a folytatással kapcsolatban a
találkozás után. Azt mondta nem baj, de Ő biztos abban, hogy lesz
folytatás. Ingadozok, mert nem érzek semmit , hogy lehetne ebből
valami. Amikor nem beszélgetünk, nem akarok vele találkozni.
Eldöntöm mindig, hogy vége, nem foglalkozom vele tovább, mert
értelmetlen, meg gyerekes stb. És amikor meg társalgunk néhány
órát, akkor meg jól érzem magam és fellelkesülve meg de persze,
találkozzunk. Ettől függetlenül már többször is említettem
neki, hogy halasszuk el a randit, nem biztos, hogy akarom. De mindig
meggyőzött arról, hogy randizunk csak. Hát jó, mondtam neki és
magamban azt gondoltam, hogy majd úgy kell találkoznunk, hogy
könnyen letudjak lépni, ha nagyon nem érzem jól magam. Nagyon
hezitálok, mivel az előző, még lezáratlan kapcsolatom még
lezáratlan. Üzenget, én kérdezem üzenetben, hogy esetleg nem
akar e inkább telefonon, vagy msn-en beszélgetni. Amire mindig azt
írja, hogy dehogy is nem, de idő kell neki. Jó, ha idő kell
neked, az rajtam nem múlik, tőlem életed végéig kapsz. És
mikor elküldök neki egy választ, mindig elhatározom magamban,
hogy ez az utolsó, többet nem fogok neki még válaszolni sem. De
nem bírom megállni. Jó lenne tisztába lennem, hogy mért is
csinálom ezt. Ha valamit elhatározok miért is nem tartom magam
ahhoz? Ennyire gyenge az akaraterőm? Vagy valami más van a
háttérben, amire nem tudok rájönni?
Mindenesetre
a hangulatom nagyon hullámzó. Most már négy hónapja kezdtem el
ezt a párkeresösdit, de eredmény semmi. Ami meg eddig volt és
van, az csak sikertelenség. Hiába érzem legbelül, hogy valahol
valaki van a számomra elrendeltetve, csak meg kell egymást
találnunk, bizony néha evvel kapcsolatban kétely hatalmasodik el
rajtam. Mert hiába van meg a párom valahol, de nem biztos, hogy az
van megírva a számunkra, hogy találkozunk is. Lehet, hogy
elmentünk az utcán már egymás mellett az életben, lehet, hogy a
világ másik oldalán lakik, ki tudja? Igen, néha felmerülnek
bennem ilyen gondolatok. De még azért a hit, hogy megtaláljuk
egymást az azért még erősebb. Szerencsére-e vagy sem ? Nem
tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése