Értékelés és talány...

Eltelt majdnem egy hét, a munkahelyről minden nap hullaként esek haza. Fürdés, evés, aztán alvás pár óra hosszat. De még mielőtt lefekszem bekapcsolom a gépet, hátha kaptam üzenetet. Persze, hogy kaptam. Minden nap kapok, valamikor többet is. És én válaszolok. Pedig tudom, hogy nem kellene, mert számomra nem sok értelme van, és valami egyébként is sántít. Érzem, nem stimmel valami. De mindig olyan kedveseket ír, hogy minden egyes elhatározásom, hogy nem folytatom: az üzenetei után romba dőlnek. Persze a malacos ügyre nem derült fény, de sikerül neki levennie a lábamról mindig a szívet melengető üzeneteivel, ami által minden kételyem elmúlik. De csak addig, amíg nem éled újra. Talán ma, ma talán valami kiderül, hogy mi is van pontosan a háttérbe, mert azt írta, hogy ma este hét óra fele lesz, és beszéljünk feltétlen. Jó, beszéljünk, rajtam ne múljon...

És most itt ülök és várom, hogy beszéljünk feltétlen. De, hogy beszéljünk, mikor nincs itt? Már elmúlt a megadott időpont félórával is. Most mit tegyek? Hagyjam a fenébe az egészet és ne törődjek vele? Kapcsoljam ki a gépet és inkább olvassak? Hah, persze olvasni? Ilyen lelkiállapotban? Nem menne, tudom jól. De ez sem fog sokáig. Képtelen vagyok kikapcsolni a gépet és elszalasztani azt az esélyt, mert hátha csak késik és mindjárt jön.

Kell ez nekem? Hisz nem is érzem jól magam az egésztől. Most vajon beleestem a megalkuszom csapdájába, vagy bizalmatlan vagyok és türelmetlen? Nem tudom eldönteni, attól független, hogy az utóbbi felé hajlok szívem szerint...

nah jó, akkor mi is ez az egész? Lett légyen egy férfi, ki felkeltette az érdeklődésemet. Jó ez idáig rendben, nincs ebben semmi fura, ez a célom eléréséhez vezető út velejárója. Hüm, mert máskülönben nem menne. Adva van az a szitu, hogy végre összeakadtam valakivel, aki értelmesnek tűnik és szimpatizálunk egymással. Még ez elengedhetetlen feltétel. Ez idáig is minden rendben. Jól el is beszélgettünk és kellemesnek éreztük egymás társaságát. Már, ahogy így interneten keresztül lehet. Ez is passzol. Aztán egyszer csak lelép, és azóta is csak üzeneteket kapok, amik kedvesek, szinte azt sugalmazzák, hogy nagyon oda van értem. Komoly kapcsolatot szeretne, megtalálni azt akivel később közös életet lehet teremteni és békességben boldogságban míg meg nem halunk együtt élni. Jó, én is pont ugyanezekkel az álmokkal vagyok felvértezve. De akkor hol itt a hiba? Kibe van? Mibe van? Lehet, hogy bennem? Túl nyílt vagyok és minden sallangot levetve azon vagyok, hogy minél jobban megismerjük egymást? Hát nem ez a lényege, ha valaki társat keres? Pláne, ha az igazit? Én nem akarom feleslegesen pazarolni az időm értelmetlen semmibe vesző beszélgetésekkel és emberekkel. Jó, jó, persze, időtöltésnek és a gondokról való figyelem elterelésnek kiváló eszköze, vitathatatlan.

De, ha Ő is ezen van, akkor miért bujkál, miért csak üzenget?....hmmm...itt valami nem stimmel...