A tavaszba borult testem, lelkem...

Szombat van. Szabadnapos vagyok. Jól esik egy kis pihenés. Az mindig jól esik. Szerintem túl sokat dolgozom, de muszáj, rabszolga vagyok. Kifizetetlen számlák, egyre nehezebb anyagi helyzet. Ez most az utóbbi napokban a fejem fölé tornyosult, úgy érzem bármikor rám szakadhat. De most hétvége van és nem akarok evvel foglalkozni. Hétvégén nyugiba hagyják az ember, ( kivéve, amikor nem) nem telefonálnak, nem jön hivatalos levél, hogy emlékeztessenek az elmaradásaimra. És már nagyon vártam ezt a napot. Mivel ma van a napja, hogy újra belenézek a postámba és felkukkantok a társkeresőre. De szigorúan csak két óra hosszára. Ezt szabtam ki magamnak két nappal előbb. Jól esett egy kicsit a világháló nélkül létezni. Mind a két nap dolgoztam, próbáltam a lányommal szót érteni, ami nem megy könnyen, és ezen kívül még sokat olvastam. Barátosnőmmel nem sikerült időpontot egyeztetni egy randi erejéig sem, de megbeszéltük, hogy május elsején kirándulni megyünk Ő a barátjával, meg én a Füvészkertbe. Tombol a tavasz, csodálatos az idő ,ki kell használni. Már nagyon várom. Még nem voltam ott, de láttam fotókat, tele mindenféle növénnyel, és most virágzik szinte minden.

Még korán van, ahelyett, hogy kihasználnám, hogy alhatok sokáig magamtól felkeltem már reggel hét óra fele. De tudom az okát. Minél előbb a világhálón akarok lenni és barangolni a társkereső oldalon. Hiába volt jó a két nap e tevékenység nélkül, mégis tegnap este csak az mentett meg a fogadalmam megszegésétől, hogy a lányom itthon volt és Ő ült egész éjjel a gép előtt. Máskülönben mikor tegnap este haza jöttem a munkából biztos nem bírtam volna megállni. Úgy érzem magam evvel kapcsolatban, mint egy elvonókúrán lévő valaki. Remeg kezem, lábam addig ,míg meg nem kapom, amire vágyom.

Na de, gyors kávé készítés, közben már kapcsolom is be a gépet és mohón rávetem magam az oldalra, van e levél... Nincs. Hmm... Ez most csalódást okoz attól függetlenül, hogy nem is számítottam semmire. De. Ha csalódást okoz, akkor még magamnak sem merem bevallani, hogy mégis csak legbelül még magam elől is eltitkolva reménykedtem, hogy felkeltettem valakinek az érdeklődését az adatlapommal.

Ácsi! Legalább magammal szemben legyek őszinte ez ügyben.

Mivel még korán van a szobákba beszélgetni, gyorsan ki is lépek belőle és megnézem a fiókjaimba, hátha írt valamelyik rokon, vagy ismerős. Akad egy néhány levél, amit majd meg kell válaszolnom, ha lesz hozzá kedvem. Most nincs. Már csak azért sincs, mert kaptam egy olyan valakitől levelet végre valahára, aki nagyon kedves nekem.

De, hogy miért, arra a mai napig nem tudom az igazi választ. Inkább az Ő levelét olvasgatom, ízlelgetem és alakul bennem a válasz. Idestova tizenöt éve ismerjük egymást, mondhatni ismeretlenül. És ugyan ennyi ideje nem is találkoztunk. És jó, ha féléve levelezünk. Mikor rátaláltam egy közösségi oldalon ellenállhatatlan kísértés kerített hatalmába, hogy írjak neki. Hogy emlékszik e rám? Emlékezett. Azóta is levelezünk. Kivel mi volt eddig, most mi van és, hogy épp hogy érezzük magunkat. Szívemet melengeti ez az Ember és mégis annak idején nemet mondtam neki. Életutunk folyamán egy kereszteződésben találkoztunk össze, alig beszélgettünk néhányszor, és egy kézcsókon kívül nem volt más, fizikailag. Aztán mindenki folytatta a maga útját, én erre, Ő arra. Hajj...talán így kellett lennie annak idején valamilyen okból. Akkor én mondtam, hogy nem lehet, most Ő. Így van ez. Aztán teltek az évek, de időnként mikor eszembe jutott erős késztetést éreztem, hogy tudjak róla valamit. Mivel foglalkozik éppen, ott lakik e még, meg egyáltalán mi lehet vele? Ilyenkor felbuzdulásomba vettem néhány művészeti lapot és végig böngésztem és bizony mindig akad néhány sor róla, vagy egy két fotó néhány alkotásáról. Szeretem nézni a festményeit, bár biztos nem azt érzem, amit Ő kifejez vele, közölni akar az alkotásain keresztül a nagyvilágnak. De, hát ez nem zavar engem, nem érzem magam ez miatt butául, mert mindig is azt mondtam, hogy nekem senki ne mondja meg mit kell látnom egy műbe, bízzák rám, hogy én mit érzek avval kapcsolatban és engedtessék meg, hogy azt lássam, amit érzek. Mert mindenkiből mást vált ki ugyanaz az alkotás.

Aztán egyszer még egy kiállítására is elmentem egy kolléganőmmel. Torkomba dobogott a szívem, hátha összefutok vele, de nem úgy hozta a sors. Viszont a vendégkönyvbe beírtam. Nem tudom valaha is olvasta -e és , ha igen nem gondolnám, hogy be azonosított. Na , de hát ez régen volt. Most, hogy újra össze találkoztunk- igaz nem egy kereszteződésben, hanem csak a világhálón- eleinte szinte postafordultával jöttek- mentek a levelek. Most már egyre ritkábbak. Én a páromat keresem, és, ha akkor nem lett az, akkor már most sem lesz. Megmarad egy szép emléknek, kedves Embernek a szívemben, és jól is van ez így....