Önfegyelem vagy megérzés...

Míg ezeken elmélázok nosztalgiázva egy kicsit már túl vagyok a második kávén és nem tudom hányadik cigin. Erre jó lenne figyelnem, nem kellene annyit szívnom, hisz az egész élet elég szivacs időnként. Elég az is. Nem kellene még az egészségemet is rongálnom. Na, de hát egyszer majd csak leszokok róla. Ha máskor nem, majd akkor mikor már levegőre sem lesz szükségem.

Mivel nem igazán töltöttem sok időt a párkereső oldalon úgy döntöttem, hogy később vissza nézek, mondjuk úgy délfele. Még belefér a kiszabott időmbe. Addig is kitakarítok, főzök valami fincsit. A gépet bekapcsolva hagyom, a chat szobába belépve félre teszem, majd időnként ránézek, hátha akar valaki beszélgetni velem. És nagy önfegyelmet tanúsítva megyek a dolgomra, amit elterveztem azt véghez viszem.

Hát, mit mondjak? Most van tizenegy óra és én már kész vagyok a takarítással, már fől az ebéd. Gyors voltam úgy, hogy azért lelki ismeretesen takarítottam, szerintem. Mivel végeztem a mai itthoni eltervezett munkámmal már a jól megérdemelt pihenésemet töltöm. Na nem egy könyvel a kezemben. Nem, nem. A gép előtt ülve és mindenkivel aki épp bejelentkezett hozzám, beszélgetve. Érzem, nem kellene, nincs sok értelme. Pláne olyan ismerkedésnek, mint, hogy mekkora a mellbőségem és éppen mi van rajtam...Hát kérem szépen! Nem mondom, hogy nekem nem hiányzik a testi örömködés, de hát azért mégis csak na...annyira nem vagyok még úgy látszik kiéhezve, hogy ilyen netten keresztül történő szexre fanyalodjak. Ma különösen be vannak indulva a pasik. Biztos a tavasz okozza. Vagy ez évszaktól független? Eh, nem tudom, de feltűnő, hogy több is felajánlotta, hogy ilyen írásos beszélgetés formájában „szexeljünk”. Hmm..Most is van itt egy aki nagyon nyomul. Mit csináljak vele? Folyamatosan hangutánzó szavakat írogat és figyelembe sem veszi, hogy én erre nem vagyok alkalmas partner. Nincs más hátra, belemegyek látszólag és meg is van a tervem, hogy hogy rázzam le. Egy kicsit szégyellem magam, mert becsapom, de hát vessen magára. Józan ésszel, izgalom mentesen írogatom neki azt amit olvasni akar. Már várva azt a pillanatot, mikor írhatom végre a végszót. Ami nagy nehezen el is jön végre valahára, mert már nagyon kezdem unni. Meg zavarban is vagyok...ez az igazság. Aztán megköszöni-hah, még illedelmes is- én meg írom neki, hogy nincs mit: ötezer....na!.. egyből lelépett. Megértett szerintem mindent. Olyannyira lelépett, hogy még a listából is eltűnt. Megkönnyebbültem és biztos vagyok benne, hogy többé nem áll szóba velem. De azért egy kis szégyen érzetet érzek, pedig nem is csináltam azt amit írtam.. Lehet, hogy azért, mert rászedtem, kigúnyoltam valakit valakit? Vagy, mert nem lett volna muszáj bele mennem, de a kíváncsiságom nagyobb volt? De csak megbirkózok vele valahogy.

Most már ki kell kapcsolnom a gépet, ha tartani akarom magam a felállított szabályaimhoz. Ha most nem teszem meg, akkor hiába való volt ez a néhány nap ön fegyelmezés, ami arra sarkallt volna, hogy attól még hogy a párom keresem, nem kell folyamatosan a gép előtt ülnöm és a virtuális világba valótlan életet élnem....

Nehezen szánom rá magam, de készülődök, hogy bezárjam legalább az oldalt....amikor is feltűnik nálam egy eddig ismeretlen név, és illedelmesen köszön, bemutatkozik és megkérdezi, hogy van e kedvem vele beszélgetni....

Annyira meglepett az eddig megszokott beszélgetés kezdésektől eltérőség, hogy válaszoltam neki. Valami megfogott egyből, és arra sugallt, hogy ne szalasszam el...