Itt volt este. Órákig beszélgettünk. Vagyis hát Ő beszélt, én meg hallgattam. Őt. Jó, nem tagadom, néha én is szóhoz jutottam, nem vitás, gondolom ez is csak azért eshetett meg, mert épp pihentette a beszélőkéjét, hogy aztán újabb erőbedobással folytathassa. Mindenesetre önmagamat felül múlva nyíltabb voltam, mint akartam lenni, vagy gondoltam magamról. Elmondtam neki, néhány epizódot tömörített fájlokban az életemből, meg hogy szeretném megtalálni a párom, kivel hosszú távon, akár most már életem végéig is élhetek nyugalomban, békességben. Jóban, rosszban, összefogva. És hogy őszinte kapcsolatra vágyom, amiben nem kell semmi gondolatot, érzést titkolni, és nem megsértődés, vagy megbántódás miatt nem merünk kimondani a másiknak valamit, vagy elmondani. Hát körülbelül ennyit tudtam elmondani, amire Ő helyeselt, mondván Ő is hasonlókra vágyik. Elmondta, hogy van két gyereke, négy, meg hat éves, a feleségétől nem váltak el, mert a gyerekek és a közös vagyon összetartja őket, de mindenki éli a saját életét. Valami volt barátnőről is beszélt, kivel nemrég szakított, és nála is lakott egy ideig, úgy , hogy a gyerekek mindenből nem sokat vettek észre. Na ezt hogy csinálta? Több munkahely, edzés, gyerekek, kétlaki élet. Nem tudom másnak mennyi órából áll egy nap, de nekem huszonnégyből, és abból párat szeretek pihenéssel tölteni, meg uram bocsá néhány órát aludni. De nem firtattam, nem kérdőjeleztem meg semmit, amit mondott, végtére is nem tudhatom. És nem állhatok mindenkihez úgy, hogy bizalmatlan vagyok. És nem hiszek el semmit. Erről akarom leszoktatni magam, gyakorlásnak megteszi így első neki futásnak ez is. Azt ki tudja mivé növi ki magát. Minden esetre azt sikerült leszögeztem neki, hogy nem akarok sem belerondítani másnak a családi életébe, se nem akarok olyan kapcsolatot, ami kimondottan csak arról szól, hogy van egy kis időm, gyere bújjunk az ágyba , de aztán rohanok, mert dolgom van. Ez nem oké nálam. Nem mondom, hogy nem hiányzik az ágyba bújással járó tevékenység, de azért ne csak a szexről szóljon a dolog. Arra a faluban is akadna néhány jelentkező. Ezt tudom, akár mennyire is kishitű vagyok. Inkább e kellemetes időtöltés mellett, még szerepet kell, hogy kapjon közös témák, kirándulás, és valamint olyan tevékenységek amit mindketten szívesen művelünk -közösen. Amellett, hogy mindkettőnknek lehetnek persze olyan elfoglaltságai is, amiben a másik nem vesz részt. Erre is helyeselt a gyerek, én meg uff, beszéltem után, újra átvette a szót, ami mondatokká alakulva tartalmatlanul kitöltött néhány óra hosszát. Főként az anyagiakról beszélt. Mennyi mindene volt, van, és reméli lesz.
De aztán elment, mert mennie kellett munkába. Majd hív. Jó hívjál. Szia.
Hát mit mondjak? Először is örülök. Magamnak. Sőt! Mi több, szinte boldognak érzem magam. Hogy milyen laza vagyok. Nem görcsölök, hogy Úristen megfelelek e neki, nem akarok semmi olyat, amit csak azért tennék meg, mert hogy végre legyen már valakim. Szerintem segített nekem az, hogy magamban felállítottam azt az elgondolást, hogy mit is akarok valójában. Csak még azt nem tudtam megfogalmazni magamban, hangosan meg pláne nem, hogy milyen is legyen az az illető, ki nekem kell. Csak éreztem, sejtelmem volt róla. De homályos még ez a kép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése