Könnyedén telik a délelőttös műszak, nem csoda, hiszen tegnap este felé megszólalt a telefonom, és az a srác volt, ki randira akar hívni. Mély lélegzetvétel után - lesz ami lesz- felvettem és saját magamon is meglepődve néhány mondat erejéig voltam csak zavarban. Utána úgy beszélgettünk, mintha nem először tennénk ezt. Megbeszéltük, hogy másnap- azaz ma délelőtt- bejön hozzám az üzletbe, mivel tudja hol van és a munkájából kifolyólag megteheti. Igaz nincs sok ideje, mert két munkahely, két gyerek, és egy ifi focicsapat tölti ki napjait, de megoldjuk, hogy a találka létre jöjjön.
Így most jó kedvvel, és bizakodón várom, hogy ide érjen, mert már hívott is nem sokkal ezelőtt, hogy hamarosan megjelenik. Megkönnyebbülten veszem tudomásul azt az érzetem, hogy cseppet sem vagyok sem lámpalázas, sem aggódó, hanem inkább felszabadultságot érzően kíváncsi. Azért az felettébb érdekes, hogy elmarad a randi előtti izgatottság érzete. Mi van velem? Máskor még ha egy emailt vártam, akkor is lámpalázas voltam, nem hogy most. Nem mintha hiányozna a gombóc a torkomból, vagy megbántam mindent, nem akarok ismerkedni, mert félek, aggódók és szégyellem magam, meg úristen nem is akarok én semmit, nem gondoltam én ezt komolyan érzetek.
Abszolút nem hiányzik az ilyen jellegű rosszul érzem magam című műsor. Sokkal jobban tetszik a jól érzem magam című. Valóban mintha egy régi ismerőst várnék, aki csak beköszön, elbeszélgetünk és utána mindenki megy tovább a dolgára.
Lehet, hogy csak a közvetlensége tette ezt, és én ezáltal hamar feloldódtam, de az is lehet, hogy valami megváltozott bennem és már nem tartok annyira a másik nem közeledésétől, mint ahogy gondolom valójában. Nem tudom ezt most eldönteni, de mindenesetre jobb ez így. Állapítom meg magamban nagy lelki nyugalommal, és türelmesen várom megérkeztét, addig is teszem - veszem a dolgom, ahogy szoktam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése