Valami rózsa szín a levegőben...

Eltelt négy nap az első chatelésem óta. Hmm, azóta változott bennem egy két dolog.

Folyamatosan érzem, hogy hogy alakul át egy két rögeszmém az ellenkezőjére. Például az, hogy nem ismerkedem interneten. Amennyire ágáltam ellene, most azt veszem észre, hogy átestem a ló másik oldalára, s szinte csak ezen jár az eszem. Nem olvasok, az otthoni dolgaimat is hanyagolom, nem takarítok annyit, mint eddig, nem keresem a barátnőmék társaságát- már kaptam is a szemrehányásokat, bár nem vészes, csak viccesen jegyezte meg drága barátném, hogy le sem tojom a fejét. Ja, kérem szépen új szelek fújdogálnak, nála is, nálam is. A legfőbb ok, amivel érvelek neki, hogy nem akarok zavarni, hisz örülnek, ha szabadidejükben ketten lehetnek, hiába vagyunk jó barátnők, de azért a gyertyatartó szerepét már nem vállalnám. És gondolom Ő sem repesne érte. De tudom , sőt mindketten tudjuk, hogy ez mind csak olcsó kifogás, mi a valódi dörgés ez ügyben. Nagyon várom, hogy a gép előtt ülhessek, és ismerkedjek a chaten. A másik főbb változás, amit észrevettem magamon, hogy sokkal vidámabb vagyok. Jobban viselem a munkában töltött időt, s annak minden negatív velejáróját. Már nem akarom megreformálni a munkával kapcsolatos dolgokat, bemegyek, kidolgozom a munkaidőt, persze mindent megteszek azért most is, hogy menjen a szekér, de már a lelkesedés alábbhagyott. Nem érdekel. Legalábbis olyan szinten, mint eddig, nem. Mostanra már a magánéletem vette át a vezetőszerepet az életemben.

Szóval, már most megérte, hogy ismerkedem, mert jó hangulatba kerültem, pedig még egy hét sem telt el. Arról, hogy nem kell nekem senki, teljesen megváltozott a véleményem. A szerelem érzete és, hogy valakivel összetartozzak az most mindennél fontosabb lett. Egyszóval más színben látom a világot. És válaszolt az az ember, ki írt Nekem. Szeretne megismerni személyesen, adjam meg a telefonszámom, Ő is megadta az Övét, és beszéljük meg, hogy mikor hol találkozzunk. Elküldtem Neki e-mailbe az enyémet, rá bízom, hogy felhív e vagy sem. Én mindenesetre nem fogom. Ha most felhívnám, akkor az lenne az érzetem, hogy én jobban akarom mint Ő. Szeretem, ha a másik kezdeményez, szóval én igazándiból a udvarlás híve vagyok, hogy a férfi pedálozzon a nő után, s ne fordítva. Na persze nem szerenádra, meg ilyesmire gondolok, hanem egy egészséges közeledési formára, ahol a férfi teszi meg az első lépéseket, persze csak akkor, ha a nő is akarja. Nyilván bátorítani kell, nem vitás, de nem nyomulva. Ennek a híve vagyok, még így is, hogy azt vettem észre, hogy manapság ennek a fordítottja igaz.