Eddig is többen biztattak, hogy keressek magamnak párt, hisz még oly fiatal vagyok és túl korai, hogy magányosan tengessem napjaim. Immáron közel három éve élek társtalanul, nem vágytam rá. Élveztem az egyedüllét szabadságát. Persze aktuális férfi ki ép szimpatikus volt, mindig akadt egy, de csak plátóian, nem vitás. Viszont mostanában változást érzek ez ügyben is magamban. Mint már írtam jobb a közérzetem. A ,,nem szeretem'' érzés nincs minden pillanatban velem, ha meg rám tör, akkor hamar észbe kapok és sikerül kezelésbe vennem, aminek az eredménye a jó hangulat visszanyerése. Pontosan nem tudom mi az oka : a bennem lévő változások, vagy a barátnőm párra találása váltotta e ki, vagy mindkettő együtt véve, de egyre többször érzem és gondolkodok el azon, hogy tényleg jó lenne valaki. Eddig tagadtam még magam előtt is,(hát még másoknak) de valóban: vágyom arra, hogy legyen párom.
Igen ám, de miképp tudnék ismerkedni? Ajánlat másoktól: Ott a számtalan társkereső oldal az interneten. Jó, de akkor sem fogok társkeresőn keresztül hirdetni! Mi vagyok én? Árucikk? Hirdessem magam? Az már a vég, ha már így próbál meg valaki párt találni. Na ne már.
De sikerült elültetniük bennem a magot, ami csirázásnak indult, s most, hogy a lánykám egyre többet van távol, szabad a gép, barátnőm barátozik, a kíváncsiság legyőzi bennem a büszkeséget, rá keresek néhány ilyen oldalra. Mindenhol azt látom, olvasom, hogy folyik az öntömjénezés. Vajon aki társat keres az mind szép, csinos, jó, s áldott emberi lény? Eh, mire jó ez az egész? Különben is kinek kellenék? Nem vagyok jó alakú, szép arcú, nem öltözök a legdivatosabban, a lelkemre meg ki kíváncsi?
Nem szeretem magam, akkor más hogy szerethetne? Na jó, hagyjuk inkább ezt az egészet....de kezd megfogalmazódni bennem valami kajánság.
Mi van, ha mégis hirdetek, csak egy kicsit máshogy, mint a legtöbben teszik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése