Az egyedüllétem alatti időszakban magam számára észrevétlenül változtam....olyanná, amilyené szerettem volna lenni. Az ember álarcok mögé bújik, hogy a külvilág számára megfeleljen, s minél kevesebb bántódás érje. Rajtam is sok volt...nem az voltam, akinek mutattam magam. Bizony sokszor előfordult, hogy nem azt mondtam, vagy mutattam, amit valójában gondoltam, vagy éreztem. De az akkori felfogásommal, úgy véltem : jól van ez így, mert nem lehet mindig minden esetben és helyzetben, önmaga az ember. Mert mi múlik rajta?
Esetleg megbántasz másokat, ezáltal ,,bunkónak" tartanak, és akkor ott van az, hogy nem szeretnek, nem keresik a társaságod, száműzött leszel, ami által kirekesztődsz a társadalomból. Vagy, hogy nevetség tárgya leszel. Ezt nem vállaltam. Nos, hogy ezeket elkerüljem a külvilág felé én voltam a kedves, aranyos, jó indulatú, türelmes, segítőkész valaki...valaki, aki belül mindenkibe és mindenbe először a rosszat fedezte fel.
De tulajdonképpen a két véglet voltam ilyen szempontból , mert akiben megbíztam, s nem feltételeztem róla rosszat, az meg valamilyen szinten becsapott. Szóval tiszta káosz volt az egész....
S amit magamból mutattam, azt vettem észre egy idő után, hogy olyanná is váltam. Képes voltam olyannyira elhitetni magammal a látszatot, hogy nem esett nehezemre azzá válni....
Mikor ezt felfedeztem kezdtem jobban érezni magam. De még mindig nem egészen volt minden kerek.
Akkoriban volt az, hogy barátnémmal egyre kevesebbet jártunk össze, mert megismerkedett a párjával.
Addigra már többektől kaptam olyan tanácsot,:hogy miért nem ismerkedek interneten valamelyik társ kereső oldalon. Hísz még fiatal vagyok ahhoz, hogy egyedül legyek. Éééén? SOHA!!! mit gondoltok?persze, hah, majd a netten meglelem életem párját...vicces lenne....
meg ehhez hasonló szavak, mondatok hagyták el a szám....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése